1997-ben vettük meg első, tapasztalatlan kutyánkat: Felső Balatoni Abigél Nomit. Egyedüli kutyaként neveltük és vele kezdtünk el kiállításokon részt venni, de nem sok sikerrel, mivel viselkedése nem felelt meg a követelményeknek. Tőle született az első alom, öt szuka kiskutya 1999.05.05.-én. Közülük tartottuk meg White Little Hunter Aliát - Jennyt, aki sikeres kiállítási kutya lett. Nem sokkal később két lánykutyánkhoz megvettük Geiner Éva nénitől az első kant, Merry-Andrew Johnnyt - Döndit, aki rengeteg örömben részesített minket sorozatos győzelmeivel. Ezekben az időkben döntöttük el, hogy komolyabban is szeretnénk tenyésztéssel foglalkozni. Ennek folyományaként 2001-ben elvégeztem egy kutyakozmetikusi iskolát, ettől kezdve én készítettem és vezettem fel a kutyáinkat a kiállításokon.
Hazánkba 1968-ban érkezett az első west highland white terrier, az egyes törzskönyvi számon nyilvántartott Prince of Snow, Angliából. Az azóta eltelt három évtized alatt a fajta igen népszerűvé vált, már önálló westi klub is működik Magyarországon. E kis fehér terrier kedveltsége magától értetődő: a tetszetős küllem vidám, kedves természettel párosul, a kis méret pedig ideális városi kedvenccé teszi a westit. Apró testében azonban hatalmas szív dobog és rengeteg energia rejtőzik. Méretéhez képest nagyon erős, nagyon kitartó, de beéri viszonylag kevés mozgással is, ha viszont hosszú kirándulásokhoz keresünk társat, a westi akkor sem hagy cserben minket, fáradhatatlanul kíséri gazdáját erdőn-mezőn. Különben is imádja az emberi társaságot, nagy mókamester, a gyerekekkel is kedves. Ősei vadászösztönét azonban a mai napig hordozza, egy kis bátorságért, harciasságért nem kell a szomszédba mennie. Kiváló jelzőkutya. Türelemmel, szeretettel sok mindenre megtanítható, kiváló agility-kutya.
A fajtával való ismerkedésem odáig fajult hogy 2001-ben kedves barátnőmtől megvásároltam C.I.A. of Surprise Jam-et. Ez a kutya nagyon sok szép percet szerzett nekem, a kiállításokon elért számos győzelmével, valamint nagyszerű természetével. Kimondhatatlanul örülök, hogy az enyém és általa egy nagy csapathoz tartozom. 2004. január 24-én megszületett a várva várt első westie almom.
Budapesten, Pestlőrincen lakunk, ahol családi házunkban neveljük kutyáinkat. Az egész lakást birtokolhatják, de napközben az udvar a nagy játékok színtere. Férjem itthon dolgozik, így mindketten sokat lehetünk kutyáinkkal. Gyermekeink is sokat segítenek, főleg a kicsik gondozásában.
2003 elején határoztuk el, kutyát szeretnénk tenyészteni. Elmentünk a Budapest CACIB kiállításra, ahol egy pillanat műve volt meglátni és megszeretni WESTI - t. Fekete gomb orrocskájuk, gyönyörű fekete szempárjuk csakúgy villogott a vakító fehér szőrpamacsban. Elvarázsol t minket. Tudtuk, nekünk csak Ő kell. Első kutyáinkat tenyésztés céljából vásároltuk. Nem is gondoltunk arra, hogy mi is kiállítsunk. De találkoztunk a Rockwell kennel tulajdonosával, Görbics Anikóval. Ő ajánlott megvételre egy jó vérvonalú, ígéretes kis kant, de azzal a feltétellel, hogy kiállításra is járunk vele. Big Boss élete első kiállításán 6 hónaposan a 2004-es pécsi CACIB-on kölyök Res best of day lett. Visszaadhatatlan élmény volt, mely megváltoztatta addigi elképzeléseinket a kutyázásról. Aki egyszer megtapasztalja a kutya kiállítások milliőjét, az nem tud onnan többé szabadulni.
Új szolgáltatást szeretnénk nyújtani Önöknek, Nektek! Szeretnénk, ha a továbbiakban a Klub oldalán nem csak tájékozódhatnátok, hanem hírdethetnétek is születendő vagy már megszületett almokat, így is növelve az esélyét a minél tökéletesebb és gyorsabb gazdatalálásnak. Amennyiben szeretnétek, hogy az eladó kiskutyák felkerüljenek az oldalra úgy kérem Önöket, Titeket, hogy az alábbi e-mail címre küldjétek el az adatokat, képeket a következők szerint. Kennelnév, kiskutyák születési és elviteli dátuma, kanon, szukák aránya, apa, anya megnevezése, elérhetőség!
Görbics Anikó vagyok. Aranykoszorús mestertenyésztő. Magyarország délnyugati részén, Pécs városában élek. 1983 óta foglalkozom kutyatenyésztéssel, előszőr ír szetterekkel kezdtem. 1991-ben megvettem az első westiemet (Fanny) Hollandiából és ekkor teljes figyelmemmel a westiek tenyésztése felé fordultam. Egy rendkívül figyelmes , kedves, temperamentumos fajtát ismertem meg. Ma már el sem tudom képzelni az életet nélkülük. Fannynak nagyon sok szép utódot köszönhetek. Leszármazottai között számos Hungária- , és Interchampion, valamint két Multichampion van.
Minden westie-kedvelõ kíváncsi a fajta eredetére, de akár más fajtáknál, nehéz pontosan nyomon követni, mikor is különült el önálló típusként a west highland white terrier. Bizonyos: régóta családi kedvencek, számos régi festmény ábrázolja a skót highland-eket, a képen egy kis fehér kutyával. Ilyen például Sir Edwin Landseer, a híres viktoriánus mûvész 1839-es keltezésû 'Büszkeség és Szemtelenség' címû festménye.
Tenyészetünk alapító szukája, import Checkbar vonalú. Vérvonalában angol, német champion ősök találhatók, kimagasló angliai és európai tenyészetekből. Látogass el oldalunkra és részletes leírást találhatsz kedvenc fajtádról.
Az elmúlt száz év során a westie vadászkutyából átalakult családi baráttá. A westie népszerűségét elbűvölő barátságos természetének szívóságosságának köszönheti. Eredeti tulajdonságait, bátorságát, erős egyéniségét, büszkeségét és teherbíróságát még sem veszítette el. A westie igazi munkakutya, múltja ellenére állandóan vidám, játékos ideális családtagnak mondható és nem tartozik a tipikus szalonkutyák sorába. Rendkívül beilleszkedik környezetébe, nem agresszív és igényli az ember szeretetét. Jól tartható városi lakásban is. Termete kicsi, ám előkelő. A kerek fejének vonzó külsőt kölcsönöz a felálló fül. Mozgása erőteljes és dinamikus. A westie rendkívül szófogadó, kevés gondot okozó kutyafajta.
A westie kutyák szeretetét örököltem. A nagymamám ajándékba kapta az első westie kutyáját 1998-ban. Cili rögtön a család kedvence lett. Mindenkit elbűvölt kedves, vidám természete. Mikor felnőtt szerelembe esett egy O'LaLa fiúval, ebből a nászból született meg az első Szeleburdi Westi alom. Tünemény volt az 5 apró, játékos, hófehér kismackó, nem lehetet betelni látványukkal. Ekkor tudtuk elvesztünk, hobbi tenyésztők lettünk. Meghagytunk az alomból egy kislányt, Picúrt. Mostmár két kutya halmozott el bennünket feltétel nélküli szeretetével, ragaszkodásával. Rengetedet játszottam velük. Egy későbbi alomból kaptam az első saját kutyusomat, Bizsut. Az igazság hogy kikönyörögtem egy saját westit. Őt már én gondoztam, neveltem Nagy egyéniség lett belőle. A három lány mellé vettünk egy szép fiút. Szerencsés választás volt, nagyon szép utódok születtek tőle. Ők négyen már nyugdijas korúak.
Ez ideig saját tenyészetemben 5 alomból 17 kiskutya született, amelyek Európa 9 országában 21 champion címet szereztek. Ezen kívül két európa- és két világkiállításon négy osztálygyőztes címet nyertek. A Bronzkoszorús Mestertenyésztői címet 2004-ben értem el. Az utóbbi években többnyire kiállítóként és kozmetikusként veszek részt a westis világban. Számos champion kutya kiállítási sikereihez járulhattam hozzá eddig is kozmetikusként. Ehelyütt is megköszönöm tulajdonosaik belém vetett bizalmát.
Férjemmel Tamással 1999 óta foglalkozunk westie tenyésztéssel. Ma már az Aranykoszorús Mestertenyésztői cím büszke tulajdonosai vagyunk.Nagyon sok munkával és nagy kitartással jutottunk idáig. Számtalan champion kutya került ki kennelünkből. Kis létszámú tenyészettel dolgozunk így biztosítva kutyáink számára a nyugodt és szeretetben teljes életet.6 westienkből 2 veterán korú.Eredményeinket annak köszönhetjük hogy kiváló idegrendszerű és stabil genetikai hátterű kutyákkal tenyésztünk. Számunkra fontos hogy mindent megkapjanak és családtagként éljenek velünk. Kutya nélkül lehet élni de minek!